Az 1. és 2. rész után folytatjuk… A Büszkeség és balítélet világában Lizzy Bennet karaktere nevezhető az adaptálások szempontjából a legproblematikusabbnak. Tulajdonképpen sem a 2005-ös mozifilm, sem az 1995-ös mini-sorozat nem tudta visszaadni a könyvben leírtakat. Jennifer Ehle Elizabeth-je túl határozott, koravén személyiség lett, míg Keira Knightley egy tökéletesen jelentéktelen női figurát hozott. Ez persze nem kizárólag az ő hibája. Szépen összedolgozott a kétes eredményért a lebutított sztori és a tanácstalan rendezés. Talán ezt felismerve döntött úgy Guy Andrews és Dan Zeff, hogy megajándékozza a nézőket egy felfrissített Miss Bennettel. Sőt egy felfrissített sztorival. A Lost in Austen című mini-sorozat lényege, hogy miközben pofátlanul kiszolgálja a Büszkeség és balítélet esszenciálisan romantikus részei iránti vágyunkat, segít abban, hogy meggyőződhessünk róla, valóban olyan vonzó-e az a világ, amit a regény, majd az abból készült sorozat tár elénk, mint amilyennek feltételezzük.
Megnézzük, hogy milyen hősünk modernkori verziója. Hozzászólások hozzászólás
Azt máris leszögezném, hogy Mr. Darcy itt vetkőzik! Juhééé! A történetben egy Austen rajongó a napjainkból egyszer csak a Büszkeség és balítéletbe csöppen, ahol persze jól összekutyul mindent. Ez így leírva elég sablonosnak és mesterkéltnek tűnhet, de meglepően szellemes és kedves. Ráadásul egészen más színben tünteti fel az egyes szereplőket. Azt a technikát alkalmazza, hogy megőrizve az eredeti történet gerincét, azokat az eseményeket mutatja be, amelyek csak vélhetően történnek meg két leírt fejezet között, illetve az új karakter belépésével alternatív megoldási lehetőségeket vonultat fel a történetben. Elizabeth karaktere majdnem mellékes lesz a modernkori, regénybe csöppent lány figurája mellett, mégis általa rajzolódik ki valós személyisége. És hogy biztosak legyünk benne, Jane Austen a mai olvasó közönség számára akkor szerzett komoly rajongó bázist, mikor a BBC mini-sorozata 1995 -ben elkészült, a Lost is Austen-ban egyértelműen a tévés feldolgozás jelenti a hivatkozási alapot, és kevésbé az eredeti regény.