Oh nem, nem! amit mondtam, fájdalom volt, Hogy annyi elszánt lelkek fáradalma, Oly fényes elmék a sár fiait A sűlyedéstől meg nem mentheték! Hogy még alig bír a föld egy zugot, Egy kis virányt a puszta homokon Hol legkelendőbb név az emberé, Hol a teremtés ősi jogai E névhez "ember! " advák örökűl - Kivéve aki feketén született, Mert azt baromnak tartják e dicsők S az isten képét szíjjal ostorozzák. És mégis - mégis fáradozni kell. Egy újabb szellem kezd felküzdeni, Egy új irány tör át a lelkeken: A nyers fajokba tisztább érzeményt S gyümölcsözőbb eszméket oltani, Hogy végre egymást szívben átkarolják, S uralkodjék igazság, szeretet. Hogy a legalsó pór is kunyhajában Mondhassa bizton: nem vagyok magam! Testvérim vannak, számos milliók; Én védem őket, ők megvédnek engem. Nem félek tőled, sors, bármit akarsz. Ez az, miért csüggedni nem szabad. Rakjuk le, hangyaszorgalommal, amit Agyunk az ihlett órákban teremt. S ha összehordtunk minden kis követ, Építsük egy újabb kor Bábelét, Míg oly magas lesz, mint a csillagok.
Van, aki szerint elszállt velem a ló, amikor nem akartam megérteni azokat a vezetőket, akik falunapokat mondanak le azért, mert nincs rá pénz. Ez nekünk se volt, de ha vannak barátok, ha van összetartás, akkor előkerülnek a boroskancsók, a főzőüstök, a citerák és már el is feledkezünk a pénzről. Szerintem Bodó Lacinak a "KÖTÉL" Egyesület vezetőjének sem a pénz esett a legjobban, persze az is kellett, de leginkább az a bizonyos tűz kell, hogy égjen az emberben, ami egy közösség vagy akár egy vállalkozás működtetéséhez kell. Az iskolában jól megtanultuk, a tűzhöz kell éghető anyag, oxigén és gyulladási hőmérséklet. Sokszor igen komoly munka, amíg tűz lesz, sokszor elég egy kis szikra, és bármennyire is kellemes a lángoknál melegedni sokan vannak, akik kipróbálják oltani azt a tüzet, és ez néha sikerül is, ha nem adunk elég oxigént. Most ez a tűz megvolt és reméljük ezt még a "KÖTÉL" sugárcsövei sem tudják eloltani. Végezetül minden támogatónak és szereplőnek, minden jó szándékú kritikusnak köszönjük a támogatást.
Mi dolgunk a világon? küzdeni Erőnk szerint a legnemesbekért. Írja Vörösmarty a Gondolatok a könyvtárban című művében. És hogy kik számunkra a "legnemesbek"? Kutyáink, és árva kutyáink, az Ebárvaház mentvényei, akiknek igyekszünk minden jót megadni. Küzdött értük minden kedves lelkű ember, aki a barkácsnapon részt vett, és az idejéből akár csak egy fél napot is arra szánt, hogy a kis gazdátlanok melegben tölthessék a telet, szárazon, szélvédett helyen. Négy család érkezett a házépítésre, melyek férfitagjait azonnal munkára fogta a csapat. Hatalmas volt a lelkesedés, és őszintén vidám a munkaerő, így igazán produktív napot zárhatott a társaság. Még az idő is a házépítőknek kedvezett, mintha hozzá kívánna járulni az ebek boldogságához. A 20 fokos, napsütéses meleg igazán ritka október közepén, így bizton állíthatjuk, hogy nem a véletlen műve lehetett. Gőzerővel folyt a munka, kalapálás, fűrészelés, fúrás-faragás, egy-egy csicsergő gyermek, sétából visszatérő kutyus felbukkanásával alkalmanként.